Isten ezt mondja a Genezis 1.29-ben: „Nézd, neked adok minden maghozó füvet a föld felszínén, és minden fát, amely magot terem a gyümölcsében, ez legyen az ételed.”

Ez univerzális vegetarianizmus volt, nem szorítkozott az emberekre, mint azt a következõ versbõl látjuk. Kezdetben, amikor az Úr megteremtette az eget és a földet, nem volt sem ragadozó, sem préda. Egyetlen teremtmény sem ehetett húst. A Biblia alapos ismerõje azonban tudja, hogy az özönvíz után Isten felülvizsgálta, részben feloldotta a korábbi hústilalmat. (Gen. 9.2-4)

Ez a szöveg a zavar forrása a vegetáriánus számára, aki a Bibliában keres útmutatást; a nem-vegetáriánus pedig örül, hogy Isten végül is engedélyezte a húsfogyasztást. De egyikük sem érti, milyen összetett módon látja a Biblia az ember megromlásának és megváltásának történetét.

A Biblia szerint Ádám és Éva engedetlensége vetett véget az elsõ emberi társadalom békéjének, az édenkertben. Mivel a kezdetben, az édenkertben, valamennyi teremtmény számára Isten állt a középpontban, az emberek és az állatok békében élhettek egymással. De az igazi és tartós béke – akár az egyének, akár a közösség számára, csak akkor lehetséges, ha nem szennyezi be az önzés. Ezért, amikor Ádám és Éva megszegték Isten parancsát, és ettek a tudás fája gyümölcsébõl, vége lett a kert békéjének. Itt kezdõdött a konfliktus az emberek és az állatok között.

A bûnbeesés után a gyorsan fejlõdõ emberi társadalom rendkívül erõszakos lett. Állatokat áldoztak, állatbõrbe öltöztek, és az emberek megölték egymást. Az erõszak odáig fokozódott, hogy Isten megbánta az ember teremtését. Eldöntötte, hogy elpusztítja az emberi fajt. Isten haragját azonban mindig mérsékli a kegy, ezért kiválasztotta Noét és a családját, éljék túl a vízözönt.

A vízözön után Isten felülvizsgálta az eredeti hústilalmat. Ezen a ponton, a bûnbeesés után, az emberek képtelenek voltak az engedelmességre. Mivel az engedetlenség következménye a halál, és mivel Istennek az volt a célja, hogy az emberiséget visszavezesse a tökéletes engedelmességhez, olyan módszerhez folyamodott, amely a bûnöktõl meggyengült embert legalább valamilyen mértékben megtanítja engedelmeskedni. A módszer az eredeti parancs kevésbé szigorú változata volt. A módosított parancs, bár kevésbé szigorú, mégis elvezet a megváltáshoz, ha betartják. De annak ellenére, hogy Isten enyhítette az eredeti parancs szigorát, változatlanul arra vágyott, hogy béke legyen az emberek és az állatok között.

Más szavakkal, Isten engedélyezte a húsevést, de csak ideiglenesen, hogy megmentse az emberiséget az engedetlenség következményeitõl. A teljes engedelmesség azonban, végsõ soron, megkívánja, hogy felhagyjunk a ragadozással. Isten királysága nem jön létre, amíg ez meg nem történik. Isten Ézsaiás prófétán keresztül tudatta, hogy milyen lesz ez a királyság. (11.6-9)

A tökéletes béke királyságában Isten akaratának ismerete megszüntet minden rosszat, nem ölünk állatokat azért, hogy együnk, mert az ételünket Isten maga biztosítja. Az isteni béke eljövendõ királyságában kristálytiszta folyó fakad Isten trónjából, az élet vize. A folyó mindkét partján életfák állnak, és minden hónapban másféle gyümölcsöt teremnek; a fa levelei meggyógyítják a nemzeteket (Jelenések, 22.1-2).

Ez a béke nem emberi szeszélyen, hanem Isten akaratán alapul, ezért univerzális és tartós lesz. Isten valamennyi teremtményére vonatkozik. (Hóseás 2.18-19)

Annak ellenére, hogy az ember elfelejtette, Isten békét akart közte és az állatok között, Izrael prófétái megõriztek valamennyi emléket. Az állatáldozat az õsi vallás része volt, de Ézsaiás emlékeztette az izraelitákat Isten eredeti kívánságára, hevesen bírálta az „imádat” véres cselekményeit. (1.11) Hasonlóan beszélt Ámos próféta. (5.21-24)

Jelenleg nagyon kevés a vegetáriánus azok között, akik a Bibliára alapozzák az életüket. A vegetarianizmus azonban Isten akarata marad. A vegetarianizmus gyakorlásával, Isten akaratának engedelmeskedve, a Krsna-tudatú mozgalom hívei a biblikus kinyilatkoztatás egy régóta elhanyagolt aspektusának tesznek eleget.

Mivel a Biblia szerint a történelem célja a ragadozó hajlam átalakítása univerzális szeretetté, ésszerûnek tûnik a feltételezés, hogy azok, akik komolyan veszik a Bibliát, igyekezzenek összhangba hozni az életüket az erényességgel és erõszaknélküliséggel, amely majd Isten királyságában uralkodik. Biztos, hogy ebben az életben nem menekülhetünk el teljesen a bûnbeesés következményei elõl, de megpróbálhatunk, Isten kegyébõl, a tökéletes akaratának megfelelõen élni.

Egyesek mindezt az Újszövetség alapján kérdõjelezhetik meg (I. Tim. 4.1-2)

Ha azonban ezt a szöveget a keresztény vegetarianizmus diszkreditálására használjuk, az igazából a versek kiforgatása, mivel itt nem az ételrõl van szó, hanem a keresztény szabadságról.

Az évszázadok során a legtöbb keresztény nem hitt abban, hogy annak, amit megeszik, lehet valami hatása a megváltására. Azt hitték, a Jézus Krisztusba vetett hit váltja meg õket, és persze be kell tartani egyes szabályokat, pl. Mózes törvényeit (Efezusiak, 2.. Szokatlan lenne, ha egy keresztény tanító azt fejtegetné, hogy annak, amit megeszünk, van-e vagy nincs hatása az üdvözülésre (Kol. 2.16, Máté 15.11), különösen, ha arra gondolunk, hogy a Gen 9.3 szerint Isten készen állt arra, hogy módosítsa a húsevést tiltó parancsát, kevesebbet követeljen, hogy a gyarló ember képes legyen az engedelmességre.

Nem találunk azonban nem ésszerû, sem a Szentírásba foglalt okoz, amely a keresztény tanítónak megtiltaná, hogy a híveket arra buzdítsa, lépjenek túl az emberi gyarlóságnak tett engedményen, és már most, a királyság eljövetele elõtt, annak erkölcsei szerint éljenek. Úgy kell venni, hogy Isten végsõ soron ezt akarja elérni, különben mivel magyaráznánk, hogy a Biblia egy olyan királysággal kezdõdik és végzõdik, amelyben ismeretlen a mészárlás?

A bizonyosság ellenére, hogy végsõ soron ez Isten terve, tény, hogy a legtöbben húsevõk, azok közül is, akik az életüket a Bibliára alapozzák. Gondolom, ennek az az oka, hogy a Biblia nem beszél errõl a kérdésrõl egyértelmûen. Mert nemcsak a békés királyságról olvashatunk, amelyben nincsenek ragadozók, de a húsevés gyakorlata is legalizált.

A vaisnavizmus túlmutat a bibliai kétértelmûségen

Az Úr Krsna vaisnava bhaktái egyértelmû felvilágosítást kapnak. Vegetarianizmusukat a Bhagavad-gítá 9.26 versére alapozzák, ahol Krsna ezt mondja:

„Ha valaki szeretettel és áhítattal áldoz Nekem egy levelet, virágot, gyümölcsöt, vagy egy kis vizet, Én elfogadom azt.”

Prabhupád észrevételei logikusan következnek a Srimad Bhágavatam I.17 történetébõl, ahol a régi India egy erényes királya, Pariksit Mahárádzs összetalálkozik egy gonosz királlyal, Kalival, aki bottal ver egy tehenet és egy bikát, egy szent folyó partján. Ebben a történetben a tehén a földet jelenti (a fizikai létezéshez szükséges dolgokat a föld adja), a bika a dharma (igaz vallás), és Kali a gyilkosságok világa, a jelenlegi Kali-korszak.

A vaisnavák egyetértenek abban, hogy tenni kell valamit a Kali-korszak kegyetlensége és erõszakossága ellen, ezért gyakorolják a szigorú vegetarianizmust. Nem fogadják el a kegyetlenségre alapozott étrendet, Krsnát kérik meg, az igaz vallás helyreállítóját a hanyatlás korában, hogy tanítsa meg, mit kell enni. És mint látjuk, Krsna meg is mondja világosan: zöldségek, gabona, gyümölcs, tejtermékek és víz.

A vaisnava hagyomány teljesen egyértelmû, nem úgy, mint a bibliai. És mivel a világ összes hiteles vallási hagyományán keresztül az univerzum Legfelsõbb Ura szól az emberiséghez, talán megoldhatjuk a húsevéssel kapcsolatos problémát a Biblia és a vaisnava hagyomány közötti párbeszéddel.

Prabhupád azt mondja, a keresztények, azáltal, hogy állatokat ölnek, rendszeresen megszegik Jézus parancsát: Ne ölj! (Máté 5.21). Partnere, Daniélou azt feleli, csak az emberi élet szent. De Prabhupád elveti ezt az értelmezést, Jézus szavai valamennyi élõlényre vonatkoznak. Pár pillanattal késõbb Daniélou azt állítja, nem az számít, hogy ki mit eszik. Az a fontos, hogy szeressük Istent. A gyakorlati parancs vallásról vallásra változhat. Prabhupád félresepri ezt a megjegyzést. A Bibliában Isten azt parancsolja, hogy ne ölj, ezért a tehenek leölése valamennyi keresztény számára bûn.

A vita forrása – milyen tágan lehet értelmezni egy parancsot, az emberekre korlátozódik-e, vagy minden élõlényre kiterjed – az, hogy a bibliai és a vaisnava hagyomány más értéket tulajdonít az életnek. A legtöbb zsidó és keresztény számára, csak az ember isteni természetû, akit Isten a maga képére teremtett. Az állatoknak nincs ugyanolyan joguk az élethez, mint az embereknek. Csak annyiban értékesek, amennyiben az emberek érdekeit szolgálják.

Ez a véleménye Daniélou-nak is, aki tagadja, hogy az állatoknak lenne lelkük, és azt állítja, ha egy ember éhes, akkor jogosan eszik húst. Prabhupád azonban a Bhagavad-gítá 14.5 versét idézi, amely egészen másként látja az élet szentségét. Eszerint Isten szülõi gondviselése valamennyi élõlényre kiterjed, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig. Az isteni élet magja az emberekben és az állatokban egyaránt ott van, ezért éppen olyan bûn megenni egy állatot, mint egy embertársunkat.

Prabhupád és a kardinális vitája egy ideig még folytatódik. Végül Daniélou azzal próbálkozik, hogy az emberek húsevését a teremtés valamilyen hibájának tulajdonítsa, míg ugyanezt Prabhupád egyszerûen erkölcsi gyengeségnek látja. Daniélou szerint az emberek megehetik az állatokat, mert sok állat embert eszik, de Prabhupád azt feleli, ha az emberek úgy akarnak élni, mint a ragadozók, akkor Isten agyarokat és karmokat ad nekik a következõ életükben, hogy teljesüljön a vágyuk. A kérdés az, úgy akarunk-e élni, mint a vadak, vagy mint Isten gyermekei? Úgy érzem, Prabhupád érvel jobban.

A bibliai és a vaisnava hagyomány közötti párbeszéd fõ eredménye az a meglátás, hogy a ne ölj! parancs körébe valamennyi élõlényt bele kell érteni. Ha ezt a meglátást alkalmazzuk a bibliai hagyományra, a vegetarianizmussal kapcsolatos kétértelmûség egyszerre megváltozik, szeretõ gonddal fordul minden élõlény felé. Azok, akik komolyan veszik a Bibliát, jobban engedelmeskednek Isten akaratának, igyekszenek már most úgy élni, mint a béke királyságában, amelyrõl a Szentírás beszél. Elég erõsek ahhoz, hogy fölhagyjanak az emberi gyarlósággal, amirõl a Genezis 9.3 beszél. Amilyen mértékben fölhagyunk az ártatlan állatok lemészárlásával, annyiban semlegesítjük a ragadozó hajlamot, a hajlamot, amely erre a megromlott korra jellemzõ igazságtalanságot strukturálja. Valamennyi élõlényre egyformán tekintve (BG 5.18) még közelebb kerülünk Isten királyságához.

Forrás: Kenneth Rose - Fordítás: Rohini d.d.